„Ugyanúgy nincs kísérletező művészet,
ahogyan nincs kísérletező imádság sem.”
A Magyar Királyság megalapításának és István király koronázásának 1000. évfordulóján Rieger Tibor a magyar kereszténység egyik legelső és legszebb művészeti emléke felé fordult. A Koronázó palást bronz domborművén a szobrászművész négy éven keresztül, 2000-2004 között dolgozott. Egy leendő Szent István-emlékmű részeként tervezte, amelyen a palást az emelvényen álló trónszékre borul. A koronázó palást a király számára az isteni védelmet, segítséget jelenti, amely oltalmazza őt, hogy betölthesse a küldetését az ország javára.
A díszes miseruha, melyet István király és Gizella királyné 1031-ben adományozott a királyi bazilikának, a maga korában is páratlanul nagy művészi és szellemi alkotás volt. A közel 1000 éves textília jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán látható, félhomályban, a fénytől védve. A rajta lévő jeles művészi ábrázolások ma már alig ismerhetők fel. Rieger Tibor a pusztuló remekmű ábrázolásait hosszú évek művészi munkájával újjáteremtette: a sík kompozíciót térben jelenítette meg. Az így született alkotás, másfélszeres nagyításban állítja elénk az európai művészetben is páratlan nemzeti ereklyét. Rieger Tibor alkotása nem másolat, hanem szobrászi remekmű, amely a kétdimenziós színes textil világát háromdimenziós plasztikába ültette át. A mű előtt állva megelevenedik az ezer évvel ezelőtti eleink diadalmas Isten-dicsérete, hálaadása, valamint a mennyország, a Szentháromság víziója az angyalokkal, a prófétákkal, az apostolokkal és az Egyház főbb szentjeivel.
A dombormű több helyen is ki volt állítva. 2010-ben a ravennai keresztény találkozón volt látható, 2012-ben a Budavári Önkormányzat Várnegyed Galériájában rendezett kiállításon állították ki. 2017-ben Húsvét hétfőn avatták fel véglegesnek szánt helyén, a budavári Mária Magdolna romtemplom szentélyében.
„Szent István korából szinte minden elpusztult, csak alapköveket találunk, és akkor az egyik legesendőbb anyag, a textil megmaradt, és már hajszál híján ezer év óta létezik. Arra gondoltam, hogy ha valaki érezni akarja azt a szellemiséget, ami István király udvarában volt, akkor legjobban a paláston keresztül lehet ezt érzékeltetni.”
(Rieger Tibor)
„Mind az apai, mind az anyai rokonságom az alföldi Csépa község paraszti világából származik. A falu a török hódoltság alatt elnéptelenedett és felvidéki elszegényedett palócokkal újra benépesítették. Szüleim a harmincas évek végén Csépáról az Alsónémedihez tartozó Gyálligetre költöztek, ami ma Gyál. Ott születtem, de igazi szülőhelyemnek az akkor Magyarországhoz tartozó Csallóközt tartom. Első emlékeim Királyfiakarcsához kötődnek, ami egy pici felvidéki falu. Tizenkét Karcsa létezik, és egy templomuk van. Őrzik azt a rendet, amelyet még Szent István határozott meg, miszerint „tíz falu építsen egy templomot”. A háború után, 1946-ban innen elüldöztek bennünket, és az osztrák határ menti Levél községbe kerültünk, ahonnan meg a svábokat telepítették ki. A falu népessége felvidéki, erdélyi, borsodi és egyéb helyekről betelepített szegényemberekből állt. Ebben a színes világban mi, gyerekek, a szegénységgel együtt is boldogok voltunk. Az általános iskola után szüleim a győri bencés gimnáziumba írattak be, ami egy ateista, kommunista világban a keresztény hit kicsiny szigete volt. Innen a Képzőművészeti Főiskolára kerültem, ahol a mesterem, Pátzay Pál elve az volt, hogy a művészetet nem lehet tanítani, ellenben a szakmát, azt igen és az is éppen elég nagy feladat. Az ötéves képzés után két év mesterképző következett és 1966-ban végeztem. Ezután nehéz évek következtek és igazán a nyolcvanas években kezdtem magamra találni”.
Rieger Tibor a magyar szakrális szobrászatban kiemelkedő alkotó. Több művét a magyar történelem keresztény múltjához kapcsolódó alakok ihlették. Alkotásai közt jelentős számban találhatók emlékművek is.
Szobrászatának anyaga a kő és bronz, esetenként a fa. Kisplasztikák alkotása mellett a 80-as évektől a monumentális, köztéri szobrok és középületeken elhelyezett domborművek váltak dominánssá munkásságában. Mintegy félszáz szobra, alkotása díszíti hazánk köztereit és épületeit.
Monumentális műveinek sorában kiemelkedő a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának millenniumi kapuja (1966), a mosonmagyaróvári 1956-os emlékmű (1991), a hegyeshalmi I. és II. világháború, a kitelepítés és 1956 áldozatainak emlékműve (1993), a kecskeméti II. világháborús áldozatokra emlékező dombormű (1998) is. Nevéhez fűződik a győri Szent György-díszkút, a balatonboglári Teleki Pál-szobor (2004), Czuczor Gergely és Jedlik Ányos tudós szerzetes tanárok szoborkettőse. Jelentős a várpalotai 1848-as emlékmű, és az utóbbi idők művei közül a királyfiakarcsai Magyarok Nagyasszonya-szobor, a győri Baross Gábor-szobor és a máriaremetei Mindszenty-emlékmű.
Kimagasló képzőművészeti munkásságával több elismerést is szerzett: 1997-ben Pro Urbe Mosonmagyaróvár díjat, 2002-ben M. S. Mester-díjat, 2004-ben Pátzay Pál-emlékérmet, 2006-ban Győr-Moson-Sopron megye Kormos István-díját kapta meg. A Szent Márton-, a Szervátiusz Jenő- és a Magyar Örökség-díj, illetve Ravenna város aranyérme mellé 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét is. 2016-ban Pro Cultura Christiana díjjal jutalmazta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. 2018. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki.
„Ugyanúgy nincs kísérletező művészet,
ahogyan nincs kísérletező imádság sem.”
„Mind az apai, mind az anyai rokonságom az alföldi Csépa község paraszti világából származik. A falu a török hódoltság alatt elnéptelenedett és felvidéki elszegényedett palócokkal újra benépesítették. Szüleim a harmincas évek végén Csépáról az Alsónémedihez tartozó Gyálligetre költöztek, ami ma Gyál. Ott születtem, de igazi szülőhelyemnek az akkor Magyarországhoz tartozó Csallóközt tartom. Első emlékeim Királyfiakarcsához kötődnek, ami egy pici felvidéki falu. Tizenkét Karcsa létezik, és egy templomuk van. Őrzik azt a rendet, amelyet még Szent István határozott meg, miszerint „tíz falu építsen egy templomot”. A háború után, 1946-ban innen elüldöztek bennünket, és az osztrák határ menti Levél községbe kerültünk, ahonnan meg a svábokat telepítették ki. A falu népessége felvidéki, erdélyi, borsodi és egyéb helyekről betelepített szegényemberekből állt. Ebben a színes világban mi, gyerekek, a szegénységgel együtt is boldogok voltunk. Az általános iskola után szüleim a győri bencés gimnáziumba írattak be, ami egy ateista, kommunista világban a keresztény hit kicsiny szigete volt. Innen a Képzőművészeti Főiskolára kerültem, ahol a mesterem, Pátzay Pál elve az volt, hogy a művészetet nem lehet tanítani, ellenben a szakmát, azt igen és az is éppen elég nagy feladat. Az ötéves képzés után két év mesterképző következett és 1966-ban végeztem. Ezután nehéz évek következtek és igazán a nyolcvanas években kezdtem magamra találni”.
Rieger Tibor a magyar szakrális szobrászatban kiemelkedő alkotó. Több művét a magyar történelem keresztény múltjához kapcsolódó alakok ihlették. Alkotásai közt jelentős számban találhatók emlékművek is.
Szobrászatának anyaga a kő és bronz, esetenként a fa. Kisplasztikák alkotása mellett a 80-as évektől a monumentális, köztéri szobrok és középületeken elhelyezett domborművek váltak dominánssá munkásságában. Mintegy félszáz szobra, alkotása díszíti hazánk köztereit és épületeit.
Monumentális műveinek sorában kiemelkedő a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának millenniumi kapuja (1966), a mosonmagyaróvári 1956-os emlékmű (1991), a hegyeshalmi I. és II. világháború, a kitelepítés és 1956 áldozatainak emlékműve (1993), a kecskeméti II. világháborús áldozatokra emlékező dombormű (1998) is. Nevéhez fűződik a győri Szent György-díszkút, a balatonboglári Teleki Pál-szobor (2004), Czuczor Gergely és Jedlik Ányos tudós szerzetes tanárok szoborkettőse. Jelentős a várpalotai 1848-as emlékmű, és az utóbbi idők művei közül a királyfiakarcsai Magyarok Nagyasszonya-szobor, a győri Baross Gábor-szobor és a máriaremetei Mindszenty-emlékmű.
Kimagasló képzőművészeti munkásságával több elismerést is szerzett: 1997-ben Pro Urbe Mosonmagyaróvár díjat, 2002-ben M. S. Mester-díjat, 2004-ben Pátzay Pál-emlékérmet, 2006-ban Győr-Moson-Sopron megye Kormos István-díját kapta meg. A Szent Márton-, a Szervátiusz Jenő- és a Magyar Örökség-díj, illetve Ravenna város aranyérme mellé 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét is. 2016-ban Pro Cultura Christiana díjjal jutalmazta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. 2018. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki.
A Magyar Királyság megalapításának és István király koronázásának 1000. évfordulóján Rieger Tibor a magyar kereszténység egyik legelső és legszebb művészeti emléke felé fordult. A Koronázó palást bronz domborművén a szobrászművész négy éven keresztül, 2000-2004 között dolgozott. Egy leendő Szent István-emlékmű részeként tervezte, amelyen a palást az emelvényen álló trónszékre borul. A koronázó palást a király számára az isteni védelmet, segítséget jelenti, amely oltalmazza őt, hogy betölthesse a küldetését az ország javára.
A díszes miseruha, melyet István király és Gizella királyné 1031-ben adományozott a királyi bazilikának, a maga korában is páratlanul nagy művészi és szellemi alkotás volt. A közel 1000 éves textília jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán látható, félhomályban, a fénytől védve. A rajta lévő jeles művészi ábrázolások ma már alig ismerhetők fel. Rieger Tibor a pusztuló remekmű ábrázolásait hosszú évek művészi munkájával újjáteremtette: a sík kompozíciót térben jelenítette meg. Az így született alkotás, másfélszeres nagyításban állítja elénk az európai művészetben is páratlan nemzeti ereklyét. Rieger Tibor alkotása nem másolat, hanem szobrászi remekmű, amely a kétdimenziós színes textil világát háromdimenziós plasztikába ültette át. A mű előtt állva megelevenedik az ezer évvel ezelőtti eleink diadalmas Isten-dicsérete, hálaadása, valamint a mennyország, a Szentháromság víziója az angyalokkal, a prófétákkal, az apostolokkal és az Egyház főbb szentjeivel.
A dombormű több helyen is ki volt állítva. 2010-ben a ravennai keresztény találkozón volt látható, 2012-ben a Budavári Önkormányzat Várnegyed Galériájában rendezett kiállításon állították ki. 2017-ben Húsvét hétfőn avatták fel véglegesnek szánt helyén, a budavári Mária Magdolna romtemplom szentélyében.
„Szent István korából szinte minden elpusztult, csak alapköveket találunk, és akkor az egyik legesendőbb anyag, a textil megmaradt, és már hajszál híján ezer év óta létezik. Arra gondoltam, hogy ha valaki érezni akarja azt a szellemiséget, ami István király udvarában volt, akkor legjobban a paláston keresztül lehet ezt érzékeltetni.”
(Rieger Tibor)